
November 19.: A WC VILÁGNAPJA
2020. november 19.
Amit a világ bizonyos részein magától értetődőnek tartunk, máshol komoly kockázat az emberi egészségre és életre. A nem megfelelő higiénia miatt olyan súlyos betegségek, mint a kolera, a vérhas és a tífusz könnyen terjedhetnek.
Különösen riasztó az a tény, hogy a kisgyermekek fokozottan veszélyeztetettek, és sokan meghalnak, mielőtt elkezdhetnék az iskolát. Az UNICEF adatai szerint (egy 2014-ben készült jelentés alapján) naponta 1400 gyermek hal meg hasmenés miatt, ami jórészt megelőzhető volna a vízminőség, egészségügyi körülmények, valamint általános higiénia javításával.
A WC világnapja éppen ezt a célt szolgálja – felhívni a figyelmet az egész világon uralkodó szabályozatlan egészségügyi és higiéniai körülményekre, amelyek súlyos egészségügyi kockázatokat jelentenek.
A legkevesebb, amit bármelyikünk tehet, hogy felhívjuk a figyelmet erre a globális méreteket öltő súlyos problémára.
A Fluidmaster jövőképe, hogy a világ vezető vízgazdálkodási és vízellenőrzési rendszereinek szállítójává váljon az innovatív öblítőtechnológiai megoldások melletti teljes elkötelezettségünk révén, amelyek túlmutatnak a megszokottakon, és modern fogyasztási technológiával ötvözött maximális kényelmet kínálnak a fogyasztóknak. Fontos számunkra a fürdőszobában és a szaniter környezetben történő felhasználás céljaira való megfelelő megoldások megtalálása, ennek eredményeképp kínálunk a világ lakosságának termékeket LIV®, Fluidmaster®, Schwab® és WISA® márkanevek alatt.
Munkánkat az a vágy ösztönzi, hogy a legmagasabb minőséget és higiéniát biztosítsuk, valamint gondoskodjunk az egészségről és a környezetről. Termékeink is ezt az üzenetet közvetítik, és minden évben elégedett felhasználók milliói bizonyítják, hogy jó úton járunk.
#worldtoiletday
Vessen egy pillantást:
- az erre a napra készült, World Toilet Day című, a WaterAid programnak dedikált dalra
- egy kihívásra, ha nem jut hozzá könnyen a toaletthez: Global Citizen World Toilet Day Challenge